Advent üzenete: Élj a mának, a holnapért
Ünnepélyes gyertyagyújtás a csíksomlyói kegytemplomban
November 27-én, advent első vasárnapján a délelőtti szentmise keretében ünnepélyesen meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a csíksomlyói kegytemplomban.

Adventi koszorú a csíksomlyói kegytemplomban
Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Az ünnep eredete egészen a negyedik századig nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa elrendelte a négy adventi vasárnap megünneplését. Az advent szó jelentése „eljövetel", a latin „Adventus Domini" kifejezésből származik. A katolikus egyházban az ünnep liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot jelképezi. Kivételt képez a harmadik vasárnap, az örömvasárnap, amikor az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük, e nap liturgikus színe a rózsaszín.
Az adventi szent idő kezdetén az egyház ősi üdvözletével köszöntötte a hívő sokaságot Urbán János, Erik testvér a csíksomlyói kegytemplomban: „Az Úr legyen veletek!”. A koszorú megáldása után gyújtották meg az első gyertyát, kihangsúlyozva: „Ez a fény Krisztust jelképezi, aki a Világ Világosságának mondja magát és azt akarjuk, hogy az Ő fénye elűzzön minden sötétséget életünkből. Nem elég csupán a koszorún meggyújtani a fényt, hanem gyújtsuk meg a szívünkben is, hogy Krisztus fényében járhassunk.”

Hit, remény, szeretet, öröm – ezt testesíti meg a négy gyertya
A ferencesek templomigazgatója prédikációjában kifejtette: „Egyházunk az adventi időszak első felében Jézus második eljövetelét ünnepli. Kettős érzés van bennünk a várakozásnak a feszültségében: félünk az ítélettől, mert néha rosszak vagyunk, ugyanakkor bizakodunk is, mert tudjuk, hogy aki eljön bennünket megítélni, Jézus Krisztus, Ő szeret bennünket.” Ünnepi beszédében megállásra kérte a hívőket: „Adventkor kell legyen időnk arra, hogy megálljunk és körülnézzünk. Ragadd meg a mai napot, ragadd meg a mát, ragadd meg adventnek az első vasárnapját, ne azért, hogy kiszakítsd a múltból és az eljövendőből, hanem hogy nézz magad körül szét, élj a mának a holnapért, a szeretteidért, a jó Istennek az országáért” – hirdette Erik testvér.

„Marana Tha! - Jöjj el Uram, Jézus!” – énekelte csengő hangon a szentmisét szebbé varázsoló kórus
Advent vasárnapjain a szentmisék reggel 8, 10,30 és 18 órától vannak. A fél 11-es szentmisében gyújtják meg ünnepélyesen az adventi koszorú gyertyáit.
Roráték
November 28-án, hétfő reggeltől megkezdik az adventi rorátékat, amelyeket reggel fél 7 órától tartanak. „A rorátés szentmisék jó alkalmak arra, hogy Isten végtelen nagy szeretetét az ember iránt, ami a megtestesülésben öltött testet, a magunk kis áldozatával, a hajnali szentmisén való részvételünkkel is viszonozzuk. Várjuk az iskolás gyerekeket is, hogy kapcsolódjanak be” – mondta Erik testvér.