Hálaadó szentmise a budapesti Szent István Bazilikában

Kedves Testvérek!

 

Anyaországbeli testvéreink nagylelkűen kinyújtották felénk kezüket, és szeretettel, jósággal felkínálták azt, ami számukra is a legdrágább: a nemzetünk nagy családjához való törvényes tartozás lehetőségét, a magyar állampolgárságot. Meghívtak asztalukhoz, mint testvér a testvért, hogy szétszabdalt népünk békében újra egyesülve részt vehessen Európa határain belül – más szabad nemzetekkel közösen – világunk tovább álmodásában, építésében. Ezentúl nemcsak anyanyelvünk drága köteléke tarthat össze bennünket, hanem a szabad magyar parlament által megszavazott törvény is. A kettős állampolgárságról szóló törvény lehetőséget és jogot  ad, hogy ne csak a távoli kispadról vagy mint vendégmunkások szóljunk bele nemzetünk ügyes-bajos dolgaiba, hanem mint felelős állampolgárok bekapcsolódjunk a bennünket érintő döntésekbe, és azok kivitelezésébe.

Az Újszövetség népéhez tartozó erdélyi kereszténynek földi síkon két nagy erővonalat kell harmonizálnia. Magyarok vagyunk, de köt a drága szülőföldünk, Erdély, ahová a jó Isten akaratából születtünk, és ahol rajtunk kívül sok-sok becsületes ember él. Ha bármelyik értékről le is kellene mondanunk, szegényebbek, sebzettek lennénk. Hiszem, hogy nem a határok tologatása a megoldás számunkra, hanem a testvéri szeretetben, becsületes munkában való egymásra találás. Úgy gondolom, hogy elég nagy ez a szép Kárpát-medence, hogy otthont adjon az itt élő népeknek. Nekünk nem egymástól kell elvennünk a betevő falatot, hanem váll-váll melletti kemény munkával kell azt mindannyiunk számára megteremtenünk.

Hiszem, hogy együtt könnyebb és eredményesebb is az útkeresés, a munka, amely családjaink életét tovább tudja vinni az új évezredben. Hiszem, hogy a kétezer éve közénk jött betlehemi kisded képes akkorára tágítani szívünket, amelyben elfér a népünk, nemzetünk iránti őszinte szeretet és a szülőföldünk iránti ragaszkodás, de a velünk együtt élő nemzetek iránti lojalitás is. Így mi, a Trianon után kisebbségbe szakadt magyarok élő hidak lehetünk, és nem falak, amelyek elválasztanak, vagy hideg vasékek, amelyek széthasogatnak népeket, országokat.

Mindezek tudatában drága gyermekeinkkel szeretnénk megköszönni egy szentmisében a bennünket szerető, segítő anyaországi testvéreinknek a lehetőséget, a kettős állampolgárságról szóló hatalmas kaput, amelyen keresztül felemelt fővel beléphetünk egymáshoz. Szeretnénk együtt imádkozni, hogy ez a szép, tiszta szívek vágyából megszületett lehetőség valósággá váljék! Azt szeretnénk kérni imáinkban, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény az acsarkodó, múló világ végét jelentse, és egy új, testvéribb, reményteli világ alapköve legyen! Ezért július 10-én  este 6 órától Budapesten a Szent István Bazilikában egy ünnepi szentmisét szeretnénk bemutatni gyermekeinkkel. A szentmise énekrendjét a XVII. században élt csíksomlyói ferences szerzetes, Kájoni János anyagából válogatta a csíkszeredai Role együttes.  Hálaadó, ünnepi műsorunkra nagy szeretettel várjuk mindazokat, akik testvéri szeretettel nyújtják felénk karjaikat!

 

Kisebb testvéri szeretettel:

fr. Böjte Csaba OFM


Forrás: magnificat.ro