Ferenc pápa Csíksomlyóra látogatott és arany rózsát ajándékozott a kegyszobornak!

Évközi 9. vasárnap

 

1. Június 3-án Elsőpéntek.

2. Június 4-én Elsőszombat. E napon délelőtt fél 11 órakor kezdőd szentmise keretében Jakubinyi György érsek atya pappá szenteli Guia Hugó ferences testvért.

Az elsőszombati ünnepélyes Mária-köszöntő este 7 órakor kezdődik.

3. Körlevél: Helyhatósági választásokra felhívás

 Ez év június 5-én országunkban helyhatósági választásokra kerül sor. Ebből az alkalomból felhívással fordulok kedves híveimhez és minden jóakaratú emberhez.

 

Népének jövőjéért és egyházának sorsáért felelősséget érző, minden jóakaratú katolikus hívő, járuljon az urnákhoz és szavazzon. Ez alkotmány biztosította jogunk, nem csak politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi kötelességünk is.

 

Mint az előző években, úgy most is azt kérjük kedves híveinktől, hogy menjenek el szavazni és lelkiismeretük szerint, olyan személyekre adják le szavazatukat, akikről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit képviselik és védik, nemzetünk egységét ápolják.

 

Olyan jelöltekre szavazzunk, akik a keresztény értékek megőrzésében és terjesztésében megfelelnek a Szentírás, illetve egyházunk tanításának.

 

Ezért nem lehet közömbös sem egyéni, sem közösségi életünk szempontjából, hogy kik képviselik a közéletben értékeinket, célkitűzéseinket. Éppen ezért a keresztény hívő arra hivatott, hogy hitével összhangban lévő döntést hozzon. Azokat a személyeket segítse szavazatával, akik az emberi és kisebbségi jogokat tiszteletben tartják, támogatják a családot, tisztelik az életet annak első pillanatától, a természetesen bekövetkező végéig. Óvják a békét, a keresztény erkölcsöt és kultúrát, valamint a teremtett világot.

 

Ezeket az elvárásokat fogalmazta meg Isten Szolgája Márton Áron püspök 1940. december 21-én közzétett felhívásában: „Választások alkalmával szabadságában áll mindenkinek, sőt kötelessége, hogy az egyház álláspontja és a keresztény jó erkölcsök szempontjainak betartásával szavazatát lelkiismerete szerint adja le.”

 

Bízom kedves híveim felelős döntésében, hogy felülemelkednek a hang-zatos ígérgetéseken és a megtévesztő szólamok ellenére is jövőnk, megmaradásunk és kisebbségi népünk jegyében adják le szavazatukat június 5-én.

 

Ehhez küldöm szeretettel főpásztori áldásomat.

 

 

 

Gyulafehérvár, 2016. május 22-én, Szentháromság vasárnapján.

 

György s.k.
érsek

 

Web Rádió:

Web Rádió app:

Aktuális témák:

Android - iOS