Kájoni Kódex

Kategória: Művelődés szolgálatában Találatok: 1410

b_200_150_16777215_00_images_kepek_KajoniKodex.jpgKájoni Kódex (1634-1671)

A kelet-közép-európai régió, azon belül Erdély 17. századi zenetörténetének fontos forrása. 20. század eleji irodalom- és zenetörténeti szempontú bemutatása után egészen az 1990-es évekig rejtve volt a nyilvánosság előtt. 1985-ben került elő erősen rongált állapotban a csíksomlyói ferences rendház ebédlőjének falából. A kézirat nevét Kájoni Jánosról (1629/30–1687), a Székelyföldön működő tudós orgonista, orgonaépítő és könyvgyűjtő ferences szerzetesről kapta, aki a korábbi kéziratkötegeken alapuló gyűjteményt 1652 és 1671 között Csíksomlyón, Mikházán és Szárhegyen másolta és összeállította.     Kottaírása alapján a Kájoni Kódex orgonatabulatúra, és 290 zenedarabot tartalmaz.

 

A leírók túlnyomórészt a 16. század végének, a 17. század első felének egyházi műzenéjéből válogattak (kb. 150 darab). A vokális művekhez viszonyítva kisebb számban vannak jelen a hangszeres műfajok: az egyszerű előjátékok és fantáziafélék (24 darab), illetve a táncok (75 darab). Csak néhány tétellel szerepel a világi énekköltés (12 darab) és az egyházi népének (kb. 30 darab). Kájoni az észak-itáliai katolikus szerzőkön (pl. Lodovico da Viadana, Giacomo Finetti, Alessandro Grandi, Claudio Monteverdi, Giovanni Rovetta) túl kitekintett a korszak protestáns egyházzenei termésére is (Heinrich Schütz, Hieronymus Praetorius és mások) Az ő lejegyzéseinek köszönhetünk több helyi használatú tételt és előadói utasítások sorát (Johannes Spielenberger miséje, litániák, Patremek).
Személyes használatú és „tarka” gyűjteménnyé igazán a hangszeres tételek, a világi énekek (pl. a Kánai menyegző és a Nyúl-ének; a Balassi-féle Bocsásd meg, Úristen), az egyházi népénekek és az európai vagy helyi jellegű táncok (pl. courantok, choreák és magyar feliratú táncok) teszik a Kájoni kódexet. Tetten érhető benne Kájoni szerteágazó érdeklődése és rendszeres gyűjtőmunkája, amely valószínűleg elsősorban más korabeli kéziratos mintapéldányokon alapult.
1985-ben bontották ki a somlyói kolostor refektóriumának falából, Bukarestben restaurálták. A Csíki Székely Múzeumban őrzik.
(Papp Ágnes leírása a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon számára)