Mi, ferences testvérek szeretettel várjuk és örömmel fogadjuk a csíksomlyói kegyhelyre Ferenc pápát! Június 1-én, dél körül érkezik, és mintegy 5 órát tölt itt.

e-Szó

  1. Szent Ferenc a szultán előtt.
    Ferenc pápa az Arab félszigeten.


  2. A mai vasárnapi evangélium témája a tanítványság. Szent Péter és társai egy eredménytelen éjszakai halászaton voltak túl, amikor Jézus azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy beszállhasson a bárkájukba.„Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” Szent Péter, aki ismerte a halászat minden fortélyát, valószínű, hogy csupán udvariasságból nem ellenkezett az Úr Jézussal, habár a szavában ott van a pragmatikus tapasztalat sugallta hozzáállás: „Mester – …., egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Az eredmény egyértelmű volt: „annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló.”Péter megértette a történteket. A reakciója mutatta, hogy tovább lépett a felületes hozzáállásnál, most már nem okoskodott, hanem elismerte, hogy csoda történt: „Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. „Ezzel a megértéssel, és megilletődött magatartással Péter és apostoltársai egyszerre Isten világában találták magukat. Az Úr Jézus személyén keresztül részesültek Isten szentségéből, ott találták magukat az igazi emberségük- és hivatásuk forrásánál: „Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Péter és társai arra kaptak meghívást, hogy önmagukból és másokból Isten kegyelmi segítségével kihalásszák, kihozzák az Isten-képiséget, az igazi emberséget.
               Kinek ne lett volna az apostolokéhoz hasonló tapasztalata, amikor az erőfeszítés nagysága nem lett arányos az elért eredménnyel. Ilyenkor a mi hálónk is üresen maradt. Hiábavalónak tűnt az erőfeszítés. Ebben az üresen maradt élethelyzetben kell felismernünk az Úr Jézus jelenlétét, az ő közeledését, amiikor arra biztat, hogy valami olyat próbáljunk ki, ami nem a tapasztalatunk biztonságára alapszik, ami nem az ügyességünkön múlik. Ez hasonló az apostolok élethelyzetéhez, akiknek azt mondta, hogy vessétek ki újra a hálót, vagy most ne a megszokott oldalra, hanem a másik felén vessétek ki.  Olyan lépésekre kellene elszánnunk magunkat mint például a megbocsájtás, mindazok ellenére, hogy netán eddig eredménytelenül kerestük valakivel a megbékélést. Vagy megpróbálunk irányt változtatni, amikor rájövünk, hogy eltértünk a helyes útról, és mellék ösvényeken bolyongunk. Azt senki nem állítja, hogy könnyű lenne a mai élet körülményeiben keresztényként élni akár a családban, vagy a társadalomban. Azonban ezek a nehézségek, vagy akár bizonytalanságok nem jogosítanak fel arra, hogy a könnyebb utat válasszuk és feladjuk az elveinket. A csoda abban is állhat, hogy más szemszögből nézzük az életünket, a körülöttünk élőket és az eseményeket. Olyan új szempontok érvényesülhetnek ez által, amelyek nem a mi emberi erőinkre,-, vagy látszólagos ügyességünkre támaszkodnak.
    Az Úrnak szüksége van ránk-, mindenkire, így ne önmagunkra tekintsünk, hanem őrá, mint célra és erőforrásra.

  3. Ebben az évben, november végéig vasárnapról-vasárnapra szent Lukács evangéliuma kísér lelki utunkon. A mai rész, a múlt vasárnapi szakasz közvetlen folytatása, amelyből megismerjük a názáreti hallgatóság reakcióját Jézus tanítására. „Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.”  A hallgatók részéről, a kezdeti lelkes és jóváhagyó helyeslést felváltotta a megütközés. Mi azt vártuk volna, hogy mindenki örömmel felismeri és nyugtázza, hogy milyen nagyszerű, hogy Jézus személyében megérkezett a Megváltó. Azonban ezzel ellentétben nagyon rövidlátó kérdések fogalmazódtak meg a hallgatóságban. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.”  A bizonyosság kedvéért egyenesen csodákat követeltek Jézustól: „A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!”
    A hangulat fokozatosan lázadásba csapott át : „a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.” Tulajdonképpen ez az esemény amely szent Lukács evangéliumának az elején található elővételezi a befejezést, amikor az Úr Jézus, már nem haladt át a lázadó tömegen, hanem engedte, hogy keresztre feszítsék, hogy beteljesedjen a megváltás. De miért is lázadtak Jézus honfitársai ott Názáretben? Sok oka lehetett, van is rá több magyarázat. Egyik lehetséges oka, aminél mi megmaradunk, hogy Jézus az Izaiás könyvének 61, fejezetéből olvasva, váratlanul megszakította felolvasást és nem folytatta. Ugyanis eddig hangzott el Jézus ajkáról:’ Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, „ és a mondat így folytatódik a Szentírásában: hogy hirdessem „ „Istenünk bosszújának napját.” Az válthatta ki a hallgatók méltatlankodását, hogy fellázadt az emberi igazság érzetük. Ők büntetést, ítéletet akartak azok számára, akik nem tartoznak azokhoz, akik magukat igazaknak tartják. És még talán sok mindenkire szerettek volna rögtöni büntetést, hisz ott ált a szövegben.
    Egész másként hangzott volna, hogy Jézus végig olvasta volna a mondatot, a büntetésre való utalással együtt, és akkor teszi hozzá: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.”Ezek szerint a hallgatóság Messiás képével, elképzelésével volt baj. Ők mást vártak. Nem fogadták el Jézus tekintélyét, hogy neki módjában áll hitelesen magyarázni Isten szavát, mert Ő maga Isten igéje, Isten hozzánk szóló üzenete.
             Itt óhatatlanul arra terelődik a figyelmünk, hogy milyen a mi Messiási képünk. Mi milyennek ismerjük a Megváltót? Ki számunkra Jézus?
    Lehet sokféle emberi elképzelésünk és akár elvárásunk, azonban igazából azt kell megvizsgálnunk, hogy befogadjuk-e az Úr Jézus evangéliumi tanítását, az Ő személyét, vagy megragadunk a magunk igazánál, a magunk-,. vagy mások téves elképzelésénél? Nekünk hiteles forrásból kell merítenünk, az Egyház évezredes tanítását kell követnünk. Nem téríthetnek el felszínes elméletek, vagy mesterségesen összeválogatott tanok. Tulajdonképpen itt dől el, hogy valójában hiteles Krisztus követők, azaz keresztények vagyunk-e, vagy nem. Mi melyik utat választjuk, miközben Isten kegyelméből a beteljesedés felé zarándokolunk?
  4. Gyertyaszentelő Boldogasszony, az Istennek szentelt személyek világnapja.
  5. 2 Celanoi Tamás, szent Ferencről irt életrajza.
    XXV fejezet A szegénység dicsérete 

  6. A szent Lukács evangéliumának első fejezetéből felolvasott szakaszban az evangélista elmondja egy Teofil nevű tanítványának, hogy miért is írta meg az evangéliumát.  A címzett tanítvány neve magyarul azt jelenti, hogy Isten szerető. Elvonatkoztatva a konkrét történelmi szereplőtől ez a tanítvány lehetne bármelyikünk, tehát szent Lukács nekünk írja a következő sorokat:„… jónak láttam…, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.” Tehát ez a bevezető arra irányítja rá a figyelmünket, hogy a leírtak teljesen hitelesek, és abban segítenek, hogy egyre jobban megismerjük Jézus személyét és az ő Messiási küldetését. Így hát ebben az évben, vasárnapról-vasárnapra elkísér szent Lukácsnak az írása, mert tőle fogjuk hallani az evangéliumi szakaszokat. Ő az egyetlen a négy evangélista közül, aki fizikailag nem látta az Úr Jézus, nem találkozott vele. Ezért is járt után aprólékosan minden történetnek. Evangéliumának elsődleges cél közönsége a pogányok voltak. Ezért is találunk szent Lukács evangéliumában annyi utalást az Irgalmas Atyára, mint a tékozló fiú történetében, vagy az irgalmas szamaritánus példájában.
               Evangéliumának bevezető szakászban Jézus úgy áll előttünk, mint aki: „tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.” Izaiás prófétának a könyvéből azt a részt olvasta fel, amely egyértelműen a Megváltó működését vetítette előre. „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Miután a tekercset visszaadta a zsinagóga szolgának és minden szem várakozóan szegeződött rá. Ilyenkor ugyanis az volt a szokás, hogy a felolvasó néhány szavas kommentárt fűz a szöveghez, ami rendszerint nem volt új dolog. Inkább olyan tények megismétlése volt, amelyet mindenki ismert. Így néhány perces, tömör buzdítást várhattak Jézustól is. Ezért volt a nagy meglepetés és a döbbenet, amikor Jézus ezzel a mondattal vezette be a mondanivalóját, hogy : „ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Vagyis egyértelművé tette az igazságot, hogy beteljesedett minden addigi várakozás, benne és vele elkezdődött az Istennel való szövetség új szakasza. Ez nekünk is szól, Jézus a mi Megváltónk, aki követésére hív bennünket. Nem állhatunk meg kizárólag a megszokottnál. Újra és újra el kell indulnunk az Úr Jézus által mutatott úton, amelyet őt követve mindenkinek be kell járnia, egészen a célig. Tartozzunk mi is azok közé, akiknek legfőbb törekvése, hogy az életükben beteljesedjen és életre kellejen Isten Igéje.


  7. A mai evangéliumi részben Szent János egy örömteli eseményt, egy menyegzős történetet tár elénk. Erre az ünnepi alkalomra az Úr Jézus is hivatalos volt, Máriával és az apostolokkal együtt. Valamit elméretezhettek a meghívók , mert kiderült, hogy fogytán a bor. Ekkor lett nyilvánvalóvá, hogy Jézus és Mária személyében nem akárki ült a meghívottak körében. A történet jó véget ért, mert Jézus csodája nyomán az ifjú párnak bőven lett bora. Mivel szent János evangélista Jézus első csodájaként írja le a kánai menyegzőn történteket, ezért nyilvánvalóan fontos üzenetet hordoz. Ugyanis ez volt az Úr Jézusnak ez az első messiási megnyilatkozása, első jel amivel az emberiség elé lép.    
    Érdekes módon az evangélista nem nevezi meg a jegyespárt, és valójában csak a vőlegényt említi, akit a násznagy hivatott, hogy rákérdezzen eddig miért rejtegette a jó bort. Ez megadja azt a szabadságot, hogy alkalmazva, és az egyházi hagyományra támaszkodva, tovább vigyük a gondolatot, hogy a konkrét menyegzőn, és jegyespáron túl, rámutassunk arra, hogy valójában a meg nem nevezett jegyes az Úr Jézus és az emberiség. Az Úr Jézus a vőlegény, aki eljegyezte magát az emberiséggel és az Egyházzal. Tulajdonképpen ez arra a valóságra utal, hogy az Istennel való kapcsolatunk szereteten és szövetségen alapuló kapcsolat, épp úgy mint ahogyan az Istentől akart házasságban lennie kell. Ez valójában Ó-szövetségi gyökerekre utal, mert a Szentírás gyakran úgy mutatja be a választott népet, mint Isten jegyesét, mint akivel Isten szövetséget kötött, amelyet lakomán, vendégség keretében ünnepel meg.
    Tovább fűzve a gondolatot Mária, akit a kánai menyegzőn néven nevez az evangélista,  nyilván ezen a világméretű esküvőn is az édesanya, az apostolok a tanúk és munkatársak pedig azok, akik együtt örvendenek a vőlegénnyel.
               A történelem folyamán hányszor gondolta már az emberiség vagy éppen az Egyház, hogy fogytán a tartalék és nagy talány, hogy mi következik ezután, amikor ezzel a hiánnyal mindenki szembesül. Ugyanígy személyes életünkben is, a legjobb szándék mellett is, ki ne tapasztalt volna fáradságot, ellankadást, vagy éppen tanácstalanságot a törekvéseiben, hivatása teljesítésében, bármilyen terület is legyen az. Ilyen és hasonló helyzetekben Mária bennünket is figyelmeztet és ugyanazt mondja, mint a menyegzőn a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”
    Arról már van tapasztalata az Egyháznak és talán egyéni tapasztalatunk is, hogy Isten kegyelme képes megtölteni az üres korsókat, vagy akár átváltoztatni minőségi borrá az összehordott vizet. Keresnünk kell, és újra és újra meg kell találnunk, hogy hol a helyünk és mi a szerepünk az emberiség nagy családjában, az Egyház közösségében. Lehetünk apostolok, tanuk, munkatársak, vagy szolgák, azonban itt elsősorban nem az általunk betöltött szerepkör a mérvadó, hanem az Istenhez tartozásunk és a hitünk erőssége. Innen kiindulva legyen mindegyikünknek jó elhatározása és legfőbb törekvésünk, hogy meghallgatjuk és megfogadjuk Mária ösztönző szavait és  arra alapozunk-,azt tesszük amit Jézus mond és tanít, mert egyedül csak ez  célravezető.

Web Rádió:

Web Rádió app:

Aktuális témák:

Android - iOS