Utóbbi időben többször elhangzott ez a tudálékos kijelentés, hogy pünkösdvasárnapján reggel, napfelkeltével, a búcsús nép közül egyesek, kis csoportok, - különösen a moldvai csángók, - kimennek a Kissomlyó hegyre és ott imádják a felkelő napot. 

            Illetékesnek tartom magam a kérdéshez hozzá szólnom, mivel immár 42 éve itt élek a somlyói ferences kolostorban. Teljesen magán jelleggel írom le véleményemet, tapasztalatomat, anélkül, hogy bárkinek is sérteném tudományos megállapításait.

            Kétségtelenül, a Nap felkelte érdekes és kellemes jelenség. Különösen sokáig tartó borús időjárás után. Vagy amikor valaki kórházból, vagy éppen börtönből szabadult, ahol nem részesült ebben a rendkívüli élményben. Az is lehetséges, hogy a pünkösdvasárnapi napkeltének ünneplése valamiféle ősi pogány napimádatba gyökerezik. De, hogy a mostani napfelkeltének szemlélése napimádás lenne, határozottan tagadom. Mit tud a mai egyszerű keresztény ember arról, hogy magyar őseink valamikor, évezreddel ezelőtt a Napot istenként tisztelték?  Lehetne hivatkozni a hagyományra, amelynek eredete, tartalma, gyakorlata már régen feledésbe merült. Csak annyit tud a mai ember, őseinktől maradt szokás, hogy pünkösdvasárnap reggel ki kell menni a Kissomlyó hegyre és köszönteni a felkelő Napot. De már nem istenként, mert a gyakorlat mást mutat. A mostani napfelkeltére várakozók, keresztény imákat mondanak, pl. szentolvasót a boldogságos Szűz Mária tiszteletére, eléneklik a Jöjj, Szentlélek Úristen egyházi éneket a Szentlélekisten tiszteletére, vagy más keresztény imákat mondanak. Semmi féle pogány mondást, imát, vagy cselekményt nem tartalmaz a napkelte várása. Tehát nem létezik „napimádat.”

            Valami érdekesség mégis van: amint megjelenik az ég alján a felkelő Nap, a jelenlévő emberek, asszonyok különféle alakokat látnak a Napban, még inkább a felhő-foszlányokban. Elkezdődik a látomások magyarázása: „Nézzétek, egy angyal jelent meg. A másik mondja: én egy galambot látok repdesni. (A moldvai csángó asszony így mondta: láttam egy galambecskát repecselni a felhőben.). Van, aki Szűz Máriát véli megjelenni, karján a kis Jézussal.” S így folyik a magyarázkodás, amíg a Nap magasra nem emelkedik.

Mi ez? Tudósok talán meg tudják magyarázni ezt a jeleséget. Az én véleményem szerint: a várakozásban felcsigázott idegzetű emberek valóságos extázisba lendülnek, el kezdenek képzelődni és amit mondanak, úgy is hiszik, úgy is látják. S keletkezik egy tömegpszichozis, ami egy ideig hatása alatt tartja a szemlélőket. Utána, lejőve a Hegyről, elmesélik mindenkinek csodás élményeiket pünkösdvasárnap reggelén.

A téma megvilágosításául még leírom: Nem megy ki a Kissomlyóra az egész búcsús tömeg napkelte nézésre, csak egy-egy kis csoport. Különösen moldvai csángók. Ez a gyakorlat a múlt században is meg volt. Egy alkalommal megkérdeztem P. Hajdú Leándert, aki ugyancsak világos agyú ember volt: Mi a véleménye a pünkösdvasárnap reggeli napfelkeltének köszöntéséről? – „Nincsen benne semmi kifogásolni való. Ez egy régi hagyomány, amely az emberek emlékezetében él. S mivel most keresztény imádkozással van egybekötve, nem szükséges akadályozni,” - mondta P. Leánder.

A népi hagyományról szóljon ez a példa: Valamikor, a múlt század elején Moszkva egyik utcájában volt egy Madonna falfestmény. A vallásos nép nem ment el előtte anélkül, hogy ne köszöntse a Madonnát, meghajolva, keresztet vetve. Az ateista kormányzat lemeszelte a képet azzal a szándékkal, hogy ne gyakorolja hitét a jó orosz nép. De mi történt? A vallásos nép továbbra is meghajolt a most már fehér fal előtt, emlékezvén arra, hogy a mész alatt egy Madonna képe van. Telt az idő, a felnövekvő vallásos orosz nemzedék is meghajolt a fal előtt, de már nem tudta, hogy miért kell ott meghajolni? – Ez a néphagyomány!

Az Egyház gyakorlatában is vannak a római pogány korból átvett szertartások, de már nem pogány gyakorlattal, hanem a külső formát megtöltve keresztény tartalommal.  Pl. A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, gyertyaszenteléssel és körmenettel. Honnan vette az Egyház ezt az ünnepet és a vele kapcsolatos szertartást? A római pogány vallásból. A pogányok tisztelték a Napistent, a minden fénynek forrását és az ő tiszteletére körmenetet tartottak. A keresztény Egyház azt mondta: Nekünk is van fényforrásunk, mégpedig Jézus Krisztus, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a világ Világossága.” Méltó és igazságos, hogy mi is körmenetet tartsunk a mi Krisztusunk tiszteletére.

Bálint Sándor, a népi vallásosság ismerője és szakértője mondja, hogy az ember természeténél fogva hajlik a misztikumra. A vallásos, lelki gyakorlatokban számtalan misztikum található: a szentek ereklyéinek tisztelete, a szentek szobrainak simogatása, a kegytárgyak megáldatása, a búcsús zarándoklat, amelyek által a keresztény ember úgy érzi, hogy közelebb kerül Istenhez és az üdvösség eszközeihez.

Mindezek után csodálkozhatunk-e azon, hogy pünkösdvasárnapján a Kissomlyó hegyére fölmenő nép a napfelkeltében valami féle misztikumot lát?

.